Pontosan nem emlékszem már, hogy mikor bújt ki az első fióka, de valamikor december 15-e táján. Aztán nap nap után követték egymást a kicsik, nem sokkal Karácsony előtt pedig már mind a világra jött.
Legelsőnek Nyelvelő, utolsónak Hülyehajú érkezett. Rébi és Joker nagyon rendes szülőknek bizonyultak, fáradhatatlanul etették őket, én meg fáradhatatlanul főztem és reszeltem nekik a tojást. By the way, vajon csak nekem hat bizarrnak a dolog, hogy a fiókák főtt tojást csócsálva nőnek egyre nagyobbra? Természetesen továbbra is igényelték a meleget, így a párocska rajtuk fekve aludt esténként. Nagyon szerettük ilyenkor nézni a kis csupasz 'kukackákat", ahogy nyomin pihegtek és a szájukat nyitogatták.
A kis madárkák igen látványosan fejlődtek, nem is izgultunk miattuk, ettek rendesen, esélyük sem volt fázni. Egyik nap viszont rendesen ránk hozták a frászt, mert a legifjabb, Hülyehajú (az elnevezés okát később kifejtem bővebben) kiesett a fészekből. Mi már csak a végeredményt láttuk, vagyis hogy szegényke ott hasal a kalitka alján. Persze egyből azt hittük, nem élte túl a dolgot, de pihegett, így visszatettük a fészekbe (kiskanállal, mert nem mertük megfogni - erre mondta Nóri kolleganőm, hogy úgy nézhetett ki mint egy bizarr japán előétel). Jelentem, Hülyehajú él és virul ma is, gyönyörű nagylány lett.
 | |
| Rendben vagyok |
Ahogy teltek a napok, kezdtek egyre jobban madárnak kinézni a csipiszek. Egyhetesen már egész formás kis tollasok lettek.
 | |
| Enni kérünk |
 | |
| Tele vagyunk |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése